Program - 2018

Program - 2018
2018 - as fesztivál programja

Ünnepélyes keretek közt zajlott szombat este a 6. SICULUS fesztivál díjátadó gálaműsora.

A szeptember 6-8. között megszervezett három napos Székelyudvarhelyhez kötődő rendezvény előzménye az 1970-1973-as években négy alkalommal megtartott, majd 1990-ben még egy alkalommal felújított kiadása jogosan tekinthető a hazai magyar könnyűzene bölcsőjének.

Ma is hiánypótló az olyan nyilvános fórum, amely a jelen pillanatban külföldi rendezvényekre kényszerült zenészeink, énekeseink számára itthon teremti meg a seregszemlét és a bemutatkozás és elismerés lehetőségét.

A szombat esti díjkiosztó ünnepség résztvevőit Orbán Árpád alpolgármester, Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részéről köszöntötte, majd Boros Zoltán, a SICULUS zsűri tiszteletbeli elnöke, nagyváradi származású, Bukarestben élő zeneszerző, rendező, a Román Televízió Magyar adásának volt zenei szerkesztője elmondta az itt szerzett tapasztalatai, tanulságait,  értékelte a zsűri munkáját. A 6. SICULUS fesztivál zsűrijében dolgozott: Balázs Imre József Kolozsváron élő, Székelyudvarhelyen született költő, irodalomkritikus, szerkesztő, irodalomtörténész, a KORUNK főszerkesztője, Butu Arnold, a Palma Hills együttes frontembere, Dancs Árpád Zsolt sepsiszentgyörgyi rendezvényszervező, Orosz Pál Levente, rádiós szerkesztő, a Transilvanyum dalszerzője és énekese, Virányi Attila jelenleg Németországban élő nagyváradi származású zenész, a Metropol együttes vezetője, Zilahi Csaba, a Kolozsvári Rádió zenei szerkesztője, az erdélyi gitártáborok egyik kezdeményezője és szervezője. Többek véleménye: az idei versenyfesztivál egyik fő nyereménye ennek a zsűrinek az értékelő munkája, a zenekarok bemutatkozását követő kiértékelője elérte a felsőfokú zene-esztétika képzés szintjét.

Köszöntő beszédet mondott Antal Lóránt, az RMDSZ Hargita megyei szenátora és Biró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsa alelnöke, az RMDSZ udvarhelyszéki elnöke, majd Imre Gáborral, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) elnökével közösen átnyújtották az UIET díját  a marosvásárhelyi The Stonecrops együttesnek amelyet „a legrövidebb idő alatt a legtermékenyebb zenekar”-ként jutalmazott 1.000 lejes vásárlási utalvánnyal az UIET a Comunitas Alapíitvány támogatásával.

A legjobb hangszerszólistának járó SICULUS díjat a sepsiszentgyörgyi Luppinger Attila, számára zenei felvétel és videoklip készítését ajánlotta fel a Román Televízió Magyar Adása szerkesztősége, a díjat Mosoni Emőke főszerkesztő adta át a tehetséges fiatalnak.

A Legjobb dalszövegért járó SICULUS-díjat a gyergyószentmiklósi Teddy Queen zenekar Zűrzavar c. dala nyerte el, az együttes fellépési lehetőséget kapott a 2019. évi Udvarhelyi Városnapokra, a Székelyudvarhely Város Polgármesteri Hivatala felajánlására, valamint zenei felvétel és videoklip készítését nyerte el a Román Televízió Magyar adása meghívására, továbbá 1.000 lejes vásárlási utalványt az Udvarhelyszék Kulturális Egyesülettől a Communitas Alapítvány támogatásával. A díjat Balázs Imre Józseftől vehette át a zenekar.

A legjobb szerzemény SICULUS díját a szászrégeni Kentaurock együttes A szabadság rabjai c. dallal nyerte el, és ők kapták a Legjobb énekesnek járó SICULUS díjat is, amelyet Jánosi Tamás vehetett át. Az együttes meghívást kapott a 2019. évi Udvarhelyi Városnapokra, a Székelyudvarhely Város Polgármesteri Hivatala felajánlására, zenei felvétel és videoklip készítését is lenyerték a Román Televízió Magyar adása szerkesztőségétől, valamint  1.000 lejes vásárlási utalványt a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttól. Az értékes díjnyereményeket Zilahi Csaba adta át a zsűri részéről.

És végül, de nem utolsósorban a SICULUS NAGYDÍJ-ját a gyergyószentmiklósi 4S Street
zenekar nyerte el, ők meghívást kaptak a Kolozsvári Magyar Napokra a Kincses Kolozsvár Egyesülettől, valamint zenei felvétel és videoklip készítés lehetőségét nyerték a Román Televízió Magyar Adása felajánlására, továbbá 2.000 lej értékű vásárlási utalványt a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttól, a díjat Lőrincz Ildikó, a SICULUS-fesztivál főszervezője adta át.

A fesztivál ideje alatt sor került a Siculus szemlére, a következő előadásokkal és előadókkal:

Boros Zoltán: A Siculus fesztivál, és a zenei mozgalom, amit elindított
Zilahi Csaba: Erdélyi magyarock Siculustól Siculusig
Balázs Imre József: Erdélyi dalszövegkultúra a beat-től a hard rockig
Demeter Csanád: Fesztiválszervezés a hetvenes évek elején
Novák Károly: Kaizler László "patinás" visszaemlékezése a Siculus fesztiválra - egykori rádiós beszélgetés

Mit tehet a média ma az erdélyi magyar könnyűzene érdekében? - beszélgetés Mosoni Emőkével, Román Televízió bukaresti Magyar adása főszerkesztőjével, Orosz-Pál Leventével, a Prima Rádió munkatársával, Zilahi Csabával, a Kolozsvári Rádió zenei szerkesztőjével közreműködésével.

Megnyílt a Kortöredékek c. fotókiállítás az egykori fesztiválok dokumentumfelvételeivel, egy része Marx József fotóriporter Haáz Rezső Múzeumban őrzött képeiből, más része magánygyűjteményekből, a kiállítás az elkövetkező egy hónapban még megtekinthető a Felső G – 'Zújgé falain.

Volt továbbá emlékplakett-vatás a Művelődési ház oldalsó lépcsőlejárójánál, ahol SICULUS-os emlékeit Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, a Communitas Alapítvány Művelődési Szaktestületének elnöke osztotta meg az érdeklődőkkel, majd a Művelődési Ház koncerttermében az ArtPrinter Könyvkiadó gondozásában megjelent Józsa Erika: Beat-nemzedék: A Metropol-sztori kötet bemutatójára is sor került, az 50 éves Metropol történetéről Virányi Attilával Boros Zoltán beszélgetett, közben számos egykori Metropol felvételt vetítettek.

Koncertprogram:
Felső G – 'Zújgé-ben: Palma Hills (Székelyudvarhely), Stoned (Budapest), Transylvanium (Székelyudvarhely)
Városi Minifoci pálya: az 50 éves Metropol Group koncertje – ezzel zárul a 6. SICULUS-fesztivál.

A 6. SICULUS fesztivál szervezői: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és Hargita Megye Tanácsa
Társszervező: Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET)
A rendezvény helyszíne: ZújGé
 

Kiemelt médiapartner: A Román Televízió Magyar Nyelvű Adása

További partnerek:
Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Művelődési Ház, Székelyudvarhely
Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely
Kolozsvári Rádió Magyar Adása
Príma Rádió
Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF)
Udvarhelyszék Kulturális Egyesület

Támogatók: Corvette Kft és Bilaus András, az idei SICULUS trófeák megtervezője és kivitelezője, a fotókiállítás létrehozásának segítője, a Felső G – 'Zújgé a helyszín és a konferálás biztosítása, Park Vendéglő protokoll felajánlása. Köszönet a támogatóknak!

Csütörtök, szeptember 6.

 

15.00-17.00 - Könyvtár, Zújgé, Park Vendéglő - Archív felvételek megtekintése - délutáni kávézás

17.00-20.00 óra - ZújGé nagyterme - Siculus szemle – kortörténeti és oral history előadások, archív felvételek bejátszása

szünetben, kb. 18.30 óra - ZújGé nagyterme - Kortöredékek – dokumentum-fotókiállításmegnyitó

21.00 óra - ZújGé nagyterme - Versenyprogram (1 zenekar meghallgatása)

21.30 óra - ZújGé nagyterme - Palma Hills koncert

 

Péntek, szeptember 7.

 

15.00-16.30 - Könyvtár, Zújgé, Park Vendéglő - Archív felvételek megtekintése - délutáni kávézás

16.30 óra - Művelődési ház Szombatfalva felőli lépcsőlejárója, Művelődési ház előcsarnoka - Emlékplakett-avatás, fogadás

18.00-21.00 - ZújGé nagyterme - Versenyprogram (5 zenekar meghallgatása)

22.00 - ZújGé nagyterme - Stoned koncert

23.00 - ZújGé nagyterme - Transylvanium koncert

 

Szombat, szeptember 8.

 

15.00-16.00 - Könyvtár, Zújgé, Park Vendéglő - Archív felvételek megtekintése - délutáni kávézás

16.00-17.00 - ZújGé nagyterme – KVIZ

17.00-20.00 - ZújGé nagyterme - Versenyprogram (5 zenekar meghallgatása)

21.00 - ZújGé nagyterme - Gálaműsor:

                                    - eredményhirdetés

                                    - nyertesek fellépése

                                    - az 50 éves Metropol együttes fellépése